Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy újonnan felbukkant dhamma tanítót, Delson Armstrong-ot, aki mindössze 31 éves, de már mély tapasztalattal és ösvény-megvalósítással rendelkezik. Delson 13 éves korában kezdett gyakorolni, kezdetben Hatha Jógát, majd 16 éves korában lehetősége nyílt a Himalájába utazni, ahol különböző jóga mesterek alatt tanult meditációt és filozófiát. A Kriya jógában magas szintű megvalósítást ért el. 2016-ban találkozott a TWIM-mel és Bhante Vimalaramsi tanításaival, amelyben szintén nagyon gyorsan végighaladt a dzshánákon, és a buddhista meditációban is magas szinteket ért el. 2021-ben jelent meg első könyve, A Mind Without Craving, melyben egy 10 napos elvonulás anyagán kalauzol végig. Személyében nem csak egy meditációs mestert, hanem egy bölcs tanítót is megismerhetünk.
Bővebben: Suttavada Foundation
Youtube interjúk
Ebben a videóban beszél gyerekkoráról, korai éveiről, és jóga tanulmányairól Indiában. Elmeséli találkozását a buddhizmussal, és Bhante Vimalaramsi tanításaival. Beszél a felébredés szintjeiről is.
A következő videóban a sziddhikről (mágikus képességekről), és a létsíkokról beszél.
A harmadik videó nagyon érdekes. Delson egy Daniel Ingram nevű dharma tanítóval „vitázik”, aki Arahantnak definiálja magát. Már amennyiben vitának nevezhetjük, hogy Delson egyetértően bólogat és mosolyog. Végigveszik a felébredés szintjeit a Szotapanától az Arahantig, és megosztják tapasztalataikat.